Az indiai Egység Egyetem tanításai:

Az élet elfogadása boldogsághoz vezet.

~

Azzá válsz, amit gondolsz.

~

Az élet az, amit kihozol belőle: iskola, csatamező vagy játszótér.

~

Amit kívül látsz, az csak az önmagaddal való kapcsolatod visszatükröződése.

~

A problémák lefoglalnak téged a valamivé válás játszmájával. Nincsen probléma ezen a világon. Minden úgy tökéletes, ahogy van. Te vagy az, aki nem elégedett azzal, ami van. Azt szeretnéd, hogy a világ megváltozzon, ami valójában nem lehetséges, mivel a te belső érzékelésednek kell megváltoznia.

Weöres Sándor: A mozdulatlan tudás

Önmagad beutazása: a mindenség beutazása. A térbeli világ 

úgy viszonylik a mindenséghez, mint egy ruhazseb az élő-testhez.

Éjjel, a csillagos ég alatt felfohászkodsz: Míly nagy a világ! De

ládd: egyetlen gondolatod a legtávolabbi égitesten is túl-fut pillanat

alatt.

Egy gondolattól a másikig végtelenül hosszabb az út, mint

csillagtól csillagig.

Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a

térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége

nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a

kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra

falán akkora rést ütött, melyen már kifér.

Weöres Sándor: Párbeszéd

A jázmin gyengéd-e, vagy bennem van-e a gyengédség, mit a jázmin

felidéz? A kökörcsin alattomos-e, vagy bennem van-e az alattomosság,

mit a kökörcsin felidéz?" "A külső és belső lényegében ugyanaz."

"A porszem kicsiny-e, vagy bennem van-e a kicsinység, mit a

porszem felidéz? A hegy nagy-e, vagy bennem van-e a nagyság, mit a

hegy felidéz?"

"A külső és belső lényegében ugyanaz."

A Félelem azért van ott, mert nem az Élettel létezel. Az elmédben élsz. A félelem mindig arról szól, hogy mi fog történni. Mindez azt jelenti, hogy a félelmed mindig olyan valamire irányul, ami Most nem létezik. Ha a félelmed a most nem-létezőre irányul, a félelmed száz százalékban képzeletbeli. Ha a nem-létezőtől szenvedsz, azt őrületnek hívják... Nos, talán mindez azt jelenti, hogy az emberek őrületben élnek, társadalmilag elfogadott szinteken... De amikor félsz, vagy olyantól szenvedsz, ami nem létezik, ez szinte már felér az elmebajjal, nem? Az emberek mindig szenvednek: vagy attól, ami tegnap történt, vagy attól, hogy mi történhet holnap. Így a szenvedésed mindig olyan valamitől van ott, ami most nem is létezik. Ez csupán azért van, mert nem abban vannak a gyökereid, ami Van. Mindig az elmédben vagy a gyökereiddel. Az elme egyik része emlékek, a másik része képzelgés. Alapvetően mindkét rész képzelgés, hiszen egyik sem létezik Most. El vagy veszve a képzelgésedben, ez az oka a félelmednek. Ha azt élnéd, ami Van, nem lenne félelem.

A nézőpont teremti a gondolataidat és gondolataid teremtenek mindent. Tehát a gondolatokat a nézőpont megváltoztatásával lehet irányítani. Azonosulj egy másik nézőponttal és másmilyen gondolataid támadnak. [...] Ami gondolataidban megfogan, azt megteremted. Amit megteremtesz, azzá válsz. Amivé válsz, azt kifejezésre juttatod. Amit kifejezésre juttatsz, azt megtapasztalod. Amit megtapasztalsz, az vagy. Ami vagy, az megfogan a gondolataidban.

Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.
A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba." 
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!" 
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. 
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott. 
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!" 
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland." 
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba." 
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!" 
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. 
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott. 
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!" 
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland." 
A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.
Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba." 
A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!" 
De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta. 
Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott. 
Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!" 
És a sodrodó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland." 
De ők csak egyre azt kiáltozták: “Megváltó”, és továbbra is görcsösen kapaszkodtak a kövekbe, és a következő pillanatban a sodródó eltűnt a szemük elől, ők pedig ott maradtak, és legendákat találtak ki maguknak holmi Megváltóról.

Az érzés útmutatás. Nem kell görcsösen belekapaszkodni. Ha megértettük, mire tanítani akar, s elfogadtuk a leckét, hagyjuk feloldódni, eltávozni tőlünk. Minden érzést, mi zavart kelt bennünk, így vizsgáljunk meg. Mint orvos a beteget. Ha kellő alapossággal tesszük, megleljük a baj okát, s feloldhatjuk azt. [...] Ha valami gondolatban merül föl, az jelzés: gondolat gondolatot teremtve juttat el a megértéshez. Jelzi, gondolkodj el rajta! Itt találod a megoldást, a gondolatokban. Az érzés ugyanez. Érzésre érzés válaszol, s az mutat utat, vezet megértésre. Itt érzésben jutsz el a tudatosságig. Érzéssel érted meg.

Love is what makes up the universe. The present technology on Earth will only develop to a certain extent because mankind does not yet understand that love is necessary. Energy can take all forms of creativity, but when one is dealing with greed or hatred or any emotion that is not working toward light, one is only allowed to go so far. There is only so much information that is available to that sort of vibration. Love is the basic building block, so when one has 

love, all possibilities exist.

Azt hiszed a hétköznapokban, hogy önálló gondolataid vannak, pedig csak rákapcsolódsz egy veled egy frekvencián működő energiamezőre, amiből információid nyered. Minél magasabb rezgésű a mező, amiből táplálkozol, annál közelebb kerülsz a Teremtés szintjéhez.